5. nap 


Ide írhatsz...

Megállás, várakozás

    Megállás: az utasok ki és beszállásának, a folyamatos rakodásnak az idejéig történő egy helyben tartózkodás úgy, hogy a jármű vezetője a járművénél tartózkodik. Ezeken kívül még az egyéb okból 5 percig történő egy helyben tartózkodás is megállásnak minősül. 

    Az úton akkor szabad megállni, 

    • ha a járművünk és az út másik oldalán álló jármű között,
    • ha a járművünk és a záróvonal, vagy a 
    • járművünk és a zárt villamos pálya között legalább 3 méter széles hely marad.

    A megállás végrehajtása: Körültekintés, irányjelző, körültekintés, megállás kizárólag a menetiárny szerinti jobb oldalon, egy sorban. Lakott területen kívül lehetőleg az útpadkán kell a megállást végrehajtani.

    Ha a várakozóhelyeket útburkolati jellel megjelölték:

    • egy járművel csak egy helyet szabad elfoglalni, valamint
    • 2 egy nyomon haladó jármű is elhelyezhető egy várakozó helyen, ha egy személygépkocsinál szélesebb helyet nem foglalnak el.

    Megállás egyirányú forgalmú úton:

    • általában a jobb oldalon,
    • a bal oldalon csak akkor, ha a jármű és a jobb oldali járda között van legalább 5,5 méter szabad hely.
    • egyirányú forgalmú úton a tiltó táblák hatálya csak arra az oldalra terjed ki, amelyik odalon azt elhelyezték, kivéve ha kiegészítő jelzés utal arra, hogy a tiltás a másik oldalon is érvényes.

    A járdán akkor szabad megállni, ha közúti jelzés kifejezetten megengedi. Ezen kívül:

    • a gyalogosok részére legalább 1,5 méter széles helyet szabadon tudunk hagyni,
    • legfeljebb a járda felét foglaljuk el,
    • a jármű tengelyterhelése nem több, mint 1 tonna.

    A mozgáskorlátozott, a gyermekeket szállító autóbusz, az iskolabusz, az egy nyomon haladók akkor is megállhatnak a járdán, ha közúti jelzés azt nem engedi meg.

    A megállás és várakozási tilalmat jelző tábla hatálya csak az úttestre terjed ki. Az útpadkára is kiterjesztett tilalmat külön kiegészítő táblával kell jelezni. A megállás és várakozást tiltó táblák hatálya a táblánál kezdődik és a következő útkereszteződés kezdetéig tart, kivéve ha kigészítő tábla ettől eltérő távolságot jelöl meg.

    Tilos megállni:

  1. ahol jelzőtábla vagy útburkolati jel tiltja.
  2. ha a jármű eltakarja a jelzőlámpát, vagy jelzőtáblát,
  3. be nem látható útkanyarulatban és bukkanóban, valamint más olyan helyen ahol kellő távolságban nem lehet észrevenni az autónkat,
  4. útkereszteződésben, valamint az útkereszteződés metszéspontjától számított 5 méter távolságon belül, (úttorkolattal szemben csak akkor tilos megállni, ha ezzel a bekanyarodó járműveket akadályozzuk),
  5. körforgalomban,
  6. kijelölt gyalogos átkelőhelyen, valamint a kijelölt gyalogos átkelőhely előtt 5 méteren belül,
  7. ha két jármű között, vagy a jármű és a záróvonal között, illetve a jármű és a zárt villamos pálya között nincs legalább 3 méter hely,
  8. egyirányú út bal oldalán, ha a jármű és a jobb oldali járda között nincs legalább 5,5 méter széles hely,
  9. hídon, alagőtban, aluljáróban és felüljárón,
  10. autóbusz öbölben, és autóbusz forgalmi sávon,
  11. vasúti átjáróban, valamint az átjáró előtt és után 30 méteren belül,
  12. "Megállóhely" tábla előtt 15, után 5 méteren belül,
  13. villamos megállóhely és a hozzá közelebb eső járda közötti útszakaszon,
  14. vasúti és villamos pályán, valamint ezekhez olyan közel, hogy az elhaladáshoz szükséges helyet nem tudjuk biztosítani,
  15. kiegészítő sávon (kapaszkodósáv, lassítósáv, gyorsítósáv, bekanyarodó sáv, kerékpársáv) valamint a kiegészítő sávok mellett,
  16. különösen veszélyes helyre figyelmeztető útburkolati jelen,
  17. autópályán, 
  18. autóúton.

Várakozás: a megállási időn túli egy helyben tartózkodás úgy, hogy a vezető nincs a járműve közelében. Módja megegyezik a megállás módjával.

  • A parkoló gépkocsit éjszaka és korlátozott látási viszonyok között helyzetjelző lámpával ki kell világítani, ha az úton nincs közvilágítás. (ködben és havazáskor használhatunk tompított fényszórót, és hátsó helyzetjelző ködlámpát is)
  • a parkoló járművet úgy kell rögzíteni, hogy az önmagától ne tudjon elindulni és illetéktelen személy ne tudja elindítani. (kézifék, sebességi fokozat)

Tilos várakozni:

  1. ott ahol megállni is tilos,
  2. lakott területen kívüli fútvonal úttestén
  3. úgy hogy a szabályosan várakozó jármű elindulását vagy megközelítését akadályozzuk,
  4. kapukijáró előtt, (és az "X" jelen is!)
  5. várakozó helyen az óra vagy jegykiadó autómata működtetése nélkül.
  6. a három külön útpályával rendelkező út középső pályaszakaszán,
  7. az úton akkor, ha a járdán a megállás megengedett.

Járművek eltávolítása, műszaki hiba

Aki a megállási tilalmak figyelmen kívül hagyásával szabálytalanul várakozik, az számíthat arra, hogy a hatóság a járművét elszállíttatja. A vonatkozó jogszabály alapján a hatóságnak joga van arra, hogy az egyébként szabályosan parkoló járműveket az útról eltávolíttassa. (közveszély, elemi csapás, államérdek, vagy az út kölönleges irénybevétel miatt)

A kijelölt rakodóhelyen, és a mozgáskorlátozottak részére fenntartott helyen jogosulatlanul parkoló járműveket szintén elszállítathatják.

A hatósági jelzés (rendszám) alapvető feltétele a közúti forgalomban való részvételnek. Ez alapján közterületen tilos rendszám nélküli (rendszámköteles) járművel parkolni. Kivéve mellékúton, ahol maximum 10 napig lehet közterület foglalási engedély nélkül rendszám nélkül parkolni.

Műszaki hiba:

Ha elindulás előtt észleljük a műszaki hibát, akkor a hiba kijavításáig tilos elindulni. A menet közben észlelt műszaki hiba esetén azonnal meg kell állni. Továbbmenni csak a hiba kijavítása után szabad.

Kormányszerkezet hibás, üzemifék hibás járművel szigorúan tilos továbbmenni. Ugyancsak tilos továbbmenni akkor, ha mindhárom féklámpa meghibásodik. Irányjelző hiba esetén tovább lehet menni, ha kézzel lehet megfelelően irányt jelezni. Ugyancsak továbbmenetünk hibás világítással is, ha a járművet nem kötelező kivilágítani.

Az elromlott gépjárművet (kivéve a kétkerekű motorkerékpárt), mezőgazdasági vontatót és lassú járművet, valamint a fel nem kapcsolt pótkocsit elakadást jelző háromszöggel kell megjelölni éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, lakott területen kívül. A háromszöget az útra engedélyezett sebességhez tartozó féktávolságon kívül kell elhelyezni. (az autó mögé kb. 50-80 méterre). Az úttesten álló elromlott járművet éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki is kell világítani. (helyzetjelző lámpa)

Lakott területen belül elegendő a vészvillogó használata is.

Elromlott jármű vontatása:

Az elromlott jármű világító és jelző berendezéseit működtetni kell, és az elromlott járműben csak a vezető tartózkodhat. (kivéve az emelve vontatást)

  • vontatókötéllel:
  • olyan jármű vontatható, amelynek működik a kormányszerkezete és az üzemi fékje,
  • a vontatókötél legalább olyan hosszú legyen, hogy a két jármű kanyarodás közben ne tudjon összeakadni.
  • a vontatókötél legfeljebb olyan hosszú lehet, mint a vontatott jármű,
  • ha hosszabb mint 3 méter, akkor középen meg kell jelölni egy piros zászlóval
  • a vonó jármű tömege legalább fele akkora legyen, mint a vontatott jármű tömege
  • vonórúddal:
  • az üzemi fék hibás jármű vontatható,
  • a vonó jármű tömege legalább akkora legyen mint a vontatott jármű tömege,
  • emelve:
  • kormányszerkezet hibás jármű vontatható

A gépkocsi kivilágítása

A párban világító lámpák csak egyforma színüek lehetnek! (elöl: fehér vagy sárga).

Lakott területen belül:

  • éjszaka és korátozott látási viszonyok között kell kivilágítani a forgalomban résztvevő járműveket.
  • helyzetjelző lámpával és tompított fényszóróval.
  • távolsági fényszórót használni tilos.
  • ködben és hóesésben használható a ködlámpa is.

Lakott területen kívül:

  • mindig ki kell világítani a forgalomban részt vevő járműveket.
  • nappal, jó látási viszonyok között a nappali menetjelző lámpa
  • ha ilyen nincs, akkor helyzetjelző és tompíttott fényszóró használata kötelező.
  • távolsági fényszórót csak akkor szabad használni, ha a többi közlekedőt ezzel nem vakítjuk el.
  • az út mellett vízi úton, vagy vasúton haladó jármű vezetőjét sem szabad elvakítani.

Kereső lámpa (munkahelyi megvilágító lámpa):

  • csak álló járművön használható.

Közúti baleset

A balesettel érintett járművek vezetői kötelesek azonnal megállni, és meggyőződni arról, hogy történt-e a balesetben személyi sérülés. Amennyiben történt, el kell kezdeni a sérültek ellátását, és értesíteni kell a rendőrséget, illetőleg a mentőket. A balesettel érintettek kötelesek egymás félé hitelt érdemlően igazolni azt, hogy rendelkeznek érvényes kötelező felelősség biztosítással. A rendőri intézkedés végéig tilos az alkohol fogyasztás. A baleset helyszínét elakadást jelző háromszöggel biztosítani kell, és gondoskodni kell a nyomok megőrzéséről.

TIPP: bármilyen baleset történik, akár hibásak vagyunk, akár nem, azonnal hívjunk rendőrt, a további ügyintézés megkönnyítése érdekében. A járművek helyzetét a rendőr kiérkezéséig soha ne változtassuk meg! 

Személyi sérülés vagy halál esetén a rendőrséget kötelező értesíteni. Ha nem történik személyi sérülés, és csak az egyik fél ragaszkodik a rendőri intézkedéshez, akkor az érintett másik félnek is kötelező megvárnia azt. Ha nem várja meg, akkor az a helyszín elhagyásának minősülő szabálysértés.

Veszélyes anyagot szállító jármű balesete esetén csak a rendőrséget kell értesíteni.  

  • közölni kell a hatósággal, hogy hol történt a baleset, valamint 
  • a narancssárga alapszínű táblán levő betűket, számokat kell elmondani. 
  • mentési kötelezettségünk nincs.

Közlekedés kerékpárral, segédmotoros kerékpárral, mopedautóval

Kerékpárral közlekedve a sebesség általában 40 km/h lehet. A kerékpárt éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani. A kerekekre sárga, előre fehér, hátra vörös fényt adó prizmát kell felszerelni. Lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonok között láthatósági mellényt, vagy láthatósági ruházatot kell viselni. A járdán (legfeljebb 10 km/h sebességgel a gyalogosok veszélyeztetése nélkül) akkor szabad bringázni, ha az út kerékpározásra alkalmatlan.

  • lakott területen kívül, ha a bringás nem szállít utast és van a fején védősisak, 50 km/h sebességgel haladhat,
  • piros lámpánál előre lehet haladni a sor elejére (csak jobbról!)
  • ha a "autóbusz forgalmi sáv" táblában levő kerékpár jelzés engedi, akkor lehet bringázni a buszsávban is,
  • kerékpárúton 30 km/h egymás mellett több sorban is lehet
  • kerékpársávon 40 km/h csak egy sorban, a szokásos haladási iránnyal megegyezően
  • leállósávon 40 km/h egymás mellett több sorban is lehet
  • gyalog és kerékpárút 20 km/h
  • ha túl sok a gyalogos, akkor az úton is lehet kerékpárral haladni.
  • ha útburkolat jel választja el a közlekedő feleket egymástól, akkor mindenki csak a számára kijelölt részen közlekedhet.
  • gyalogos és kerékpáros zóna
  • ha útburkolati jel választja el egymástól a kerékpárosokat és a gyalogosokat, akkor a kerékpárosok a saját részükön 20 km/h, a gyalogosok részén 10 km/h sebességgel közlekedhetnek.
  • a gyalogosok csak a számukra kijelölt helyen haladhatnak.

TILOS:

  • egyirányú forgalmú útra a menetriánnyal szemben behajtani. (a behajtani tilos tábla mindenkire vonatkozik!)
  • ha a behajtani tilos tábla alatt kiegészítő "kivéve kerékpárral" jelzés van, akkor az út jobb oldalán lehet haladni a forgalommal szemben.
  • 12 éven aluli gyermeknek főútvonalon kerékpározni
  • elengedett kormánnyal kerékpározni
  • autópályán, autóúton kerékpározni
  • belekapaszkodni másik járműbe
  • kerékpárral másik járművet, illetve másik járművel kerékpárt vontatni,
  • lakott területen kívüli főútvonalon a felezővonal mellől balra kanyarodni. (le kell szállni a kerékpárról a jobb oldalon, és át kell tolni az úton a kerékpárt)
  • kijelölt gyalogos átkelőhelyen kerékpározni. (csak tolva szabályos)

Segédmotoros kerékpárral legfeljebb 40 km/h sebességgel szabad haladni az úton, az útpadkán vagy a leállósávon. Lakott területen kívül, ha nem tiltja a "segédmotoros kerékpárral behajtani tilos" jelzőtábla, a kerékpárúton is lehet mopeddel haladni. Minden esetben ki kell világítani a forgalomban résztvevő segédmotos kerékpárt, tompított fényszóróval. Piros lámpánál előre lehet haladni a sor elejére, ha az elhaladáshoz elegendő biztonságos szabad hely áll rendelkezésünkre. (jobbról és balról is.)

A zárt vezetőtérrel rendelkező moped kivételével, minden esetben a fejméretnek megfelelő becsatolt bukósisakot kell viselni.

Mopeddel lehet parkolni a járdán is, ha az előírt szélességű helyet szabadon tudjuk hagyni. Fizető parkolóban nem kell jegyet venni.

Mopeddel lehet közlekedni a buszsávban is.

Mopedautóval:

Járműkategóriáját tekintve ez a jármű egy segédmotoros kerékpár, ennek megfelelően a legnagyobb sebessége 40 km/h lehet.

  • szállítható utas, ha a vezető elmúlt 17 éves
  • biztonsági öv!
  • a jogosítvány érvényességi idején belül akkor is vezethető, ha az orvosi érvényességi ideje már lejárt.
  • vezetéséhez M, B1, B vagy T kategóriás jogosítvány szükséges.


© 2017 Saáry Zoltán. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el